A vonatozás és az új telefonok veszélyei

A barátnőm és én mindig nagyon közvetlenül viselkedünk, amikor utazunk. Egészen pontosan ő nagyon közvetlen, én egyébként nem volnék az, de mindig belevisz olyan helyzetekbe, ahol végül már annyit beszélgetünk a mellettünk ülővel, hogy a végére olyan érzésünk támad, mintha jó barátok volnának, s mindig is ismertük volna egymást. Holott pár órával korábban tökéletes idegenekként léptünk fel ugyanarra a vonatra, merő véletlenségből ugyanabba a kocsiba. Legutóbbi alkalommal is ez történt, amikor a Keletiben felpattantunk egy alig jó állapotú vonatra, hogy elinduljunk Egerbe, mert ott foglaltunk szállást magunknak. Ő régen oda járt iskolába, és mindig visszavágyott, imádta a hangulatát, az „atmoszféráját,” ahogy ő szokta mondani, a maga bölcsészes stílusában.

Egerbe tartottunk tehát, szokásunkhoz híven vonattal, mivel jogosítványa egyikünknek sem volt. Nem sokkal indulás előtt már kényelembe helyeztük magunkat, s nem sokkal később megérkeztek a velünk szemben lévő ülésekre is, egy idősebb pár. Én akkor már tudtam, hogy két órával később már barátokként fogunk leszállni, legalábbis ha a barátnőmtől függ a dolog, akkor biztosan. Ő pedig nem ismert tréfát az ismerkedésben. Indulás után úgy fél órával azonban még nem történt semmi, csak a szokásos kínos csend és véletlen pillantások a szemben ülőkre. Furcsálltam, hogy barátnőm nem szól hozzájuk, de bevallom örültem is neki picit, mert legalább tudtam olvasni.

Közben a szemben ülő férfi az ablak mellett lévő tartóra helyezte az okos telefonját és úgy utazott tovább, úgy tűnt, mint aki fontos hívást vár, mert folyton a mobilt nézte, meg ellenőrizte, hogy biztosan nem érkezett-e sms vagy hívás. Nekem így tűnt. E felől nem sokára meg is bizonyosodhattam, hiszen egy megálló felé közeledve a vonat éles fékezése után a tartóra helyezett Iphone útnak indult, lecsúszott a barátnőm irányába, aki azonban már nem volt képes elkapni azt. Szóval a földre huppant a készülék. Felemelte a férfi és valami elképesztően torz arccal bámulta, ahogy bepókhálósodott a zsír új okostelefonjának a képernyője. A felesége reakciója oltári volt: ránézett és iszonyú harsányan elkezdett röhögni az egészen, de annyira igazi, mélyről jövő volt, hogy én és a barátnőm is kénytelenek voltunk mosolyogni, hiába is próbáltuk visszafogni magunkat, mert a férfi arcát elnézve, ő koránt sem volt ennyire vidám az esetet követően.

iphone kijelző csereBarátnőm ekkor megragadta az alkalmat, és valamit mondott arról, hogy sajnálja, hogy nem sikerült elkapnia. A férfi legyintett, és mondta, hogy nem az ő hibája, majd dühösen tekintett a feleségére, aki még mindig nem tudta abbahagyni a röhögést, és a saját telefonját emelte füléhez, majd amikor felvették a vonal másik végén, ennyit mondott: – Na, Gyurikám, azt hiszem, kinéz nekünk egy Iphone kijelző csere. – Megvárta a választ és ennyit felelt megint röhögve: – Le bizony, leejtette.

Itt már mi is dőltünk a röhögéstől a barátnőmmel, a hölgy hihetetlenül élvezte a helyzetet. Kialakult a beszélgetés, bár a férfi inkább csak szótlanul duzzogott és az ablakon nézett kifelé, a nő pedig elmesélte, hogy Egerben élnek, a fiúk pedig Budapesten, és hozzá utaztak fel, kifejezetten azért, mert a fiúk új telefont vett, és a régebbi Iphone modelljét apjának adta. A nő nagyon élvezte a helyzetet, és ennek a miértjét is elárulta, ugyanis ő már állítólag jó előre megmondta, hogy nem való a férjének érintőképernyős mobil, mert úgysem fogja tudni kezelni, a régieket is mindig leejtette, ezek meg olyan vékonyak, hogy még többször fog majd kicsúszni a kezéből. A férfi megint csak legyintett, a nő meg újból kuncogni kezdett szegény férjén. Végül is oda jutottunk, hogy ha leszállunk Egerben, segítünk nekik keresni egy megoldást, mert a vonatos wi-fire aligha volt értelme támaszkodni. Egyszer egy barátom azt mondta, a mávos wi-fi olyan, mint egy bűvész trükk. Optikai csalódás, semmi több. Hiába érzékeled úgy, hogy amit láttál az igazi, valójában csak látszat. Valójában soha sem fog egy honlapra sem eljuttatni téged a vonaton fogható wi-fi. És igazából a bűvész sem a gondolataidban olvas. Sajnos.

Bár nem tudom, mit számít ez a sztori szempontjából. Ahogy leszálltunk, kerestünk egy helyet, ahol lehetett rendesen fogni a wi-fit, és rákerestünk, milyen lehetőségeink vannak. Iphone kijelző cserére megtaláltuk végül a tökéletes megoldást, egy olyan honlapon, amely többféle készülékkel, mármint több márkával is foglalkozik a meghibásodott képernyők vagy akksik esetén. Az árak nekem kifejezetten barátságosnak tűntek, és a házaspár is abban állapodott meg, hogy ez belefér nekik. És aminek a legjobban örültek, az az volt, hogy nem kell érte Budapestre visszautazniuk. Mert ennél a cégnél van egy futáros megoldás is, akik kijönnek a meghibásodott készülékért, megjavítják, majd pedig visszahozzák. Na ettől totál eldobták az agyukat, és már biztosak voltak benne, hogy ezt választják. Úgyhogy ott, helyben megrendelték a javítást.

Ezután köszöntünk el egymástól. Ők nem győztek hálálkodni, amiért ilyen kedvesek és segítőkészek voltunk, mi pedig nem győztük mondani, hogy ez természetes. A feleség meg még mindig fülig érő szájjal vigyorgott, mert rendkívül élvezte a helyzetet, hogy amit ő előre megjósolt, az bekövetkezett.

Egy héttel, amikor indultunk az állomásra, haza Budapestre, találkoztunk velük, és nagy boldogan újságolták, hogy pár nap múlva érkezik vissza a telefon, már értesítették őket, hogy sikerült megjavítani, a baj nem is volt akkora, mint amekkorának elsőre tűnt.

Így indultunk haza, újabb barátokat szerezve, és tudva, hogy segítettünk valakinek. Persze elnézve a férfit, aki nagyon esetlenül bánt a friss mobiljával, még lehet, hogy párszor a földön fog landolni szegény Iphone. De legalább már tudják, ilyenkor mi a jó megoldás.