Vonatozás, beszélgetés, szobalány állás Ausztriában

train-668964_640Éppen a nagynénimet voltam meglátogatni Zürichben, és már hazafelé tartottam, amikor a vonaton megismerkedtem Leilával.

Az utazásom

Fél évet töltöttem kint Zürichben. Igazából azért utaztam ki, hogy kint segítsek a nénikémnek. Szerencsétlen combnyaktörést szenvedett, így semmit nem tudott csinálni. Anyám vetette fel az ötletet, hogy nem e lenne kedvem kimenni, segíteni, és közben a nyelvet is tudnám gyakorolni. Liza néninek akkora háza van, hogy bőven elférünk, az nélkül, hogy ne zavarjuk egymást. Még bújócskázni is lehetne a két szintes házban. De hát neki ez elég megterhelő lenne. Miután munkám nem volt, így úgy döntöttem, miért ne? Liza néni amúgy is közel állt a szívemhez, hiszen gyerekként sokat voltunk nála. Szerettem ott lenni, nagy fával teli kert, sokat szaladgáltunk. A gyerekkoromat idézte fel bennem.

Január végén utaztam ki vonattal. Még soha nem vonatoztam, és nagyon tartottam tőle, hogy mi lesz, hogyan, hosszú az út is, de végül minden renden volt. Budapesten felszálltam, ott meg leszálltam. A legegyszerűbb az volt, hogy egy taxit fogjak, és azzal menjek hozzá a korházba. Mindenképpen el kellett mennem hozzá, mert nem volt kulcsom.

Az ottani élet

Az első pár nap nagyon fura volt, főleg, hogy egyedül voltam abban a nagy házban. Egyszer még meg is ijedtem, mert Liza elfelejtette mondani, hogy van egy kertésze, és hogy pont jönni fog. Persze gondolom nem ezen járt az esze, de én meg csak azt láttam, hogy valaki a kertben ólálkodik. Az volt a gyanús, ha idegen, hogyan van kulcsa a kisházhoz, ahol a szerszámok vannak.

Na a lényeg, hogy a kórház, és a ház között ingáztam. Megtanultam közlekedni, hiszen nem lehet taxizni minden alkalommal. Tömegközlekedést használtam, és egész jól belejöttem.

Pár nap múlva engedték haza Lizát. Hát nem volt könnyű, egy folyton mozgó embernek elfogadnia, hogy most nem tud ugrálni.

Végül 2 hónap múlva simán haza jöhettem volna, de maradtam. Egész otthonosan berendezkedtem. Még az is megfordult a fejemben hogy tovább maradjak. Persze néha haza kellett jönni mert itthon már kezdtek kétségbe esni, hogy mi van velem, élek e még?

Egyik alkalommal egyedül utaztam a fülkében félútig, majd egy lány csatlakozott hozzám. Először nem akartam beszélgetni, mert azt hittem, hogy nem magyar, de a telefonom csörgött, és megszólaltam magyarul, neki meg látványosan kikerekedett a szeme. Miután letett kérdezte meg tőlem, hogy te magyar vagy?

Kiderült, ő is azért nem akart beszélgetni, mert azt hitte, hogy külföldi vagyok. Ezen persze jót nevettünk. Mindenféléről beszélgettünk ez után. Elmesélte, hogy szobalányként dolgozik Ausztriában. Kérdeztem tőle, hogy hogyan találta milyen kint, persze én is meséltem neki. Több oldal is van az interneten is, ami szobalány állást hirdet Ausztriában. Ő az egyik ilyen oldalon jelentkezett, és ment ki dolgozni.

Én is meséltem neki, a kinti életről, hogy mit csinálok.

Magyarországra érve, ő Győrnél ha jól emlékszem, leszállt. Persze előtte telefonszámot cseréltünk, ha úgy alakul tudunk beszélni egymással. Tényleg jó fej volt. Még azon is elgondolkodtam, hogy lehet ha hazajövök a betegápolásból, lehet kereshetnék én is magamnak egy külföldi munkát. Ha már itthon úgy sem találok, legalább kint tuti lenne, és anyagilag se járnék rosszul.